Hírek

Elérhetőségek

Játszótérrel szereztek örömet a nosztrai gyerekeknek

Az Itthon vagy! programsorozat részeként új játszóteret avattak Pest megyei Márianosztrán, amelyet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap csaknem ötmillió forintos támogatásával alakítottak ki.

Játszótérrel szereztek örömet a nosztrai gyerekeknek

Márianosztra önkormányzata az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) falumegújítás és -fejlesztés jogcímén pályázott játszótér kialakítására. A 2013 májusában indult beruházás több mint 4,7 millió forint támogatást kapott. A játszóteret szeptember 28-án adták ünnepélyesen át az „Itthon vagy! Magyarország, szeretlek” című rendezvénysorozat részeként.
 
Az ünnepélyes átadóra nagy számban érkeztek felnőttek és gyerekek is, akik közül ez utóbbiak már nagyon várták, hogy birtokba vehessék az új játszóteret. Az esemény a játszótér megszentelésével kezdődött, majd Kiss László, Márianosztra polgármestere üdvözölte a megjelenteket, röviden beszámolva a játszótér megvalósításáról. Mint elmondta, már régóta tervezték, hogy egy új játszóteret készítsenek a falunak, és ez az EMVA finanszírozásában, valamint a helyiek összefogásával valósulhatott meg. Köszönetet mondott a Vidékfejlesztési Minisztérium, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH), valamint a Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület munkatársainak munkájukért.
 
A meghívott vendégek között szerepelt Harrach Péter országgyűlési képviselő, aki ünnepi köszöntőjében kiemelte, a játszótér nem csak a gyermekeknek, de a szülőknek is öröm: egyrészt jó találkozási és közösségépítő hely, másrészt a gyermekek önfeledt öröméből erőt lehet meríteni a mindennapi élet küzdelmeihez.
 
Az átadóünnepséget a helyi iskolások és óvodások adtak műsort: előbbiek egy, a játszótérről szóló verssel emelték az alkalom fényét, míg a Kistücsök Óvoda vegyes csoportja énekkel, tánccal és játékokkal vette ki a részét az eseményből.
 
Az ünnepség végén Harrach Péter és Papp Róbert, az MVH osztályvezetője a nemzetiszínű szalag átvágásával adta át az új játszóteret. Ezt követően a gyerekek vették birtokukba az új játszóteret, ahol étel-ital és egy bohóc is várta őket.
 
Forrás: Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület