Hírek

Elérhetőségek

Szilvásy Miklós

Szilvásy Miklós 1925. dec. 5-én Márianosztrán született. Minden idők egyik legnagyobb birkózó egyénisége volt. Még gyermek, amikor szüleivel Budapestre kerül. Itt kezdett versenyezni a BVSC-ben Előd János irányítása alatt. Később a legendás hírű Matura Mihály lett az edzője, bár a népszerű "Miki" legnagyobb sikereit az Újpesti Dózsában érte el. Ragyogó eredményeket ért el. Először 1946-ban került a magyar válogatottba, s tíz év alatt 34 nagy erőpróbán képviselte hazánkat. Összesen 15 országos egyéni és csapatbajnoki aranyérmet gyűjtött, két olimpián képviselte a magyar színeket, öregbítve a magyar birkózás hírnevét. 1948-ban Londonban még "csak" ezüstöt szerzett, de négy évvel később Helsinkiben a kötöttfogásúak váltósúlyú viadalán az első helyre került. Majd még egy nagy eredmény: 1953-ban világbajnoki aranyérmet is nyert.
Legemlékezetesebb két nagy versenye természetesen az olimpia.

Londonban három pontozásos és két tusgyőzelem után drámai csatában vesztett a nagy rivális, a svéd Andersson ellen .Helsinkiben viszont visszavágott, mégpedig úgy, hogy három tusgyőzelem után lépett szőnyegre ismét a svéd bajnok ellen. Szilvásy páratlan képességeinek bizonyítéka, hogy hogy erre az összecsapásra új, eredményes taktikát választott. Sikerült Anderssont meglepnie és most magyar versenyző állt a dobogó legmagasabb fokán. Az 50. magyar aranyérem lett az övé.
Ereje teljében, még fiatalon gyógyíthatatlan betegség támadta meg. 1969-ben távozott az élők sorából.

Élete, sportpályafutása méltán lehet példaképe mindenkinek. Példa arra, hogy akaraterővel, kemény munkával szinte minden cél elérhető. 1946-ban rendőrként súlyosan megsebesült, bal lábába fúródott egy kézifegyver lövedéke. Mindenki lemondott arról, hogy a magyar birkózósport reménysége, akkor ötszörös ifjúsági bajnok valaha még versenyezhet. Csak Ő nem!

Szinte emberfeletti, fanatikus edzéstempóval erősítette sérült lábát. Helsinki bizonyíték rá, hogy nem volt mindez hiábavaló.
75. születésnapján szülőfaluja emléktábla avatásával tisztelgett a nagy sportoló emléke előtt. Emléktáblája az iskola falán látható, példát adva a ma fiataljainak.
Az emléktáblát 2000. decemberében avattuk fel.

Tiszteletére a tanév őszi időszakában versenysorozatot rendezünk.