Hírek

Elérhetőségek

Virág Benedek

Virág Benedek 1754-ben született Dióskálon. Szülei szegény jobbágyok voltak. Nagybajomban végezte el az alsó fokú iskolai osztályokat, majd a nagykanizsai piarista gimnáziumba iratkozott. Itt alapozódik meg klasszikus műveltsége.

Pécsett belép az egyetlen magyar alapítású szerzetesrendbe, A pálos rend tagjaként 1781-ben szentelik pappá, és még ebben az évben tanári kinevezést is kap. 1787-ben visszavonul a világ zaja elől, és Márianosztra kolostorában rendezi gondolatait, folytatja alkotó munkáját.

Kapcsolatba kerül a hazai műveltség gondjai iránt fogékony kortársak egész sorával. Barátai közé tartozik Ányos Pál, Vereghy Ferenc, Batsányi János, Baróti Szabó Dávid, Kazinczy Ferenc, Vörösmarty Mihály és a kor sok más nagy alakja. Irodalmi folyóiratokat működtet nek, amelyekben Virág Benedek versei is megjelennek.

Pestre költözve még inkább az irodalmi élet középpontjába kerül, már életében "szent öreg", "magyar Horatius" a neve. Költészete mellett latin verseket, zsoltárokat, meséket is fordít, s megírja a magyarság történetét Álmos fejedelemtől a mohácsi vészig.

A tabáni szegényes otthonban meghúzódó, szűkös anyagi körülmények között élő poéta az emberi és költői tartásnak nem mindennapi példáját adta. Derűje, emberszeretete, az erkölcsi tisztaság jogos öntudatán nyugodott, ezért lehetett példaképe és barátja pályatársainak.